Mindig is kötődtem helyekhez. A helyek azok, akikre mindig számíthatsz. Stabilak, mozdíthatatlanul nyugodtak. Sok éven keresztül változatlanok, így lehet bennünk bízni, lehet rájuk támaszkodni. Nem tudom pontosan megfogalmazni ezt az érzést. Nyugalmat, állandóságot, ezáltal a biztonságot jelentik…

Olyan mintha egy álomban, egy képzelt valóságban lennék. Tegnap előtt (2017. szeptember 02.) jöttem vissza Bristolba. Otthonról. Magyarországról. Budapestről. Nem tudom, mi a fenét keresek én itt. Vagyis az agyam tudja. Pénzt. A szívem és minden tudatos, nem tudatos, nem is tudom, hogy hívjam…

Nő Vagyok. Lágy, érzéki, vad, harcias… Én magam vagyok a változás, és a stabilitás egyszerre. Boldog vagyok, hogy Nőnek születtem. Boldog vagyok, mert már nem érdekel, ki milyennek szeretne látni, vagy, hogy ki mit gondol rólam. Ez vagyok én. Egy nő, a sok millióból. A blogon egy teljes részt…

Önigazolás, önáltatás, én-védő mechanizmus, ego-védő mechanizmus, hárítás, újabban pedig magatartási mechanizmus. Mindenki csinálja, de senki nem akar, őszintén beszélni róla. De mi is pontosan ez, ki csinálja, miért, és hogyan tudunk általa még több önismeretre szert tenni? Mióta ember az ember…

Így az Újév első napjaiban gondolom Ti is többet gondoltok az életetekre, vagy a nagybetűs Életre, úgy általánosságban. Én legalábbis így teszem. A mai bejegyzésben valaki más gondolatait szeretném megosztani. 50-et gyűjtött csokorba az eredeti író. Ezt a postot egy facebook bejegyzésben találtam…